75/8. A sárga bokréta — Előkészületek Valcourt előtt

Laurent kalauz mély meghajlással nyugtázta az utasítást, majd meglepő gyorsasággal sündörgött végig a folyosón, hogy a kalapdobozt még a tulajdonosa ébredése előtt visszacsempéssze a hatos fülkébe. A varelmont-i nyomozó kényelmetlenül fészkelődött a kárpitozott ülésen, miközben a vonat kerekei egyre ritmikusabban csattogtak a váltókon.
– Ha a sárga virágcsokor a jel, akkor a fogadó fél azonnal sejteni fogja, hogy valami nincs rendben, amint meglátja a hatósági egyenruhákat – jegyezte meg a detektív, miközben idegesen lesimította a bajuszát. – Hogyan szándékozik lebonyolítani az akciót anélkül, megrémítenénk őket?
– Pofonegyszerűen, drága barátom – felelte Vaneau, miközben egy finom mozdulattal elrakta az ezüst óráját. – Ön a peron túlsó végén lévő újságosbódé mögött fog állni, mélyen elmerülve egy rendkívül unalmas pénzügyi közlöny tanulmányozásában. Én pedig a szalonkocsi ablakából követem majd az eseményeket egy friss csésze tea társaságában.
– És a gyanúsítottunk? – tudakolta a nyomozó értetlenül.
– Ő éppen most ébred – mutatott Vaneau a folyosó felé. A hatos fülke ajtaja csakugyan halk kattanással feltárult, és a szürke köpenyes utas lépett ki rajta. A nemezkalap már a fején ült, pontosan úgy megigazítva, ahogyan azt a bécsi kódkönyv megkívánta.
– Úgy tűnik, a kalap tökéletesen ül – jegyezte meg Vaneau száraz eleganciával. – Már csak a sárga bokréta hiányzik a teljes harmóniához.