75/6. A kódolt varrat — Felderítés Valcourt előtt

A szalonkocsi kényelmes, plüssfoteljeiben a friss kávé gőze lágyan keveredett a dohányfüst finom illatával. Laurent kalauz még mindig kissé remegő kézzel helyezte el az ezüsttálcát az intarziás kisasztalon.
– Vaneau úr, mégis hogyan vett észre egy kódolt varrást egyetlen futó pillantásból? – kérdezte a varelmont-i nyomozó, miközben kíváncsian közelebb hajolt. – Számomra az csupán egy ártatlanul félrecsúszott cérnaszál volt.
– A mesteri hiúság és a gondatlanság ritkán jár kéz a kézben – válaszolta Vaneau nyájasan. – Egy neves bécsi kalaposmester sosem hagyna egyenetlen öltést a selyembélésen, hacsak nem szándékosan irányítja oda a hozzáértő tekintetet.
Laurent kalauz halk köhögéssel közbeékelődött:
– És a távirat nyelvtani hibája, Monsieur? Az is a félrevezetés része volt?
– Dehogy hiba, drága Laurent – csóválta a fejét Vaneau, miközben kimérten megkeverte a feketéjét. – A feladó csupán kihasználta a francia nyelv gáláns kétértelműségét. A 'ketyegő' jelző a táviratban nem robbanószerkezetre utalt, hanem a futár zsebórájának ritmusára.
A nyomozó elképedve nézett az ősz detektívre.
– Tehát a 4-es fülke utasa nem veszélyes merénylő?
– Inkább egy mit sem sejtő diplomáciai postaláda – jegyezte meg Vaneau száraz eleganciával. – A kalapja jóval értékesebb, mint a komplett poggyásza. A kérdés már csak az, kik várják őt a valcourt-i peronon.