75/5. A varrás menti rejtély — Közeledés Valcourt felé

Laurent kalauz mély sóhajjal igazította meg az egyenruháján a gombokat, mintha az iménti izgalmak legalább három gombot elállítottak volna rajta.
– Tehát nincs semmiféle robbanószerkezet – állapította meg megkönnyebbülten. – Csak egy bécsi nemezkalap meg egy ketyegő fűtőmechanizmus.
– Pontosan – bólintott Monsieur Vaneau, amint lassan végigsétáltak a folyosó szőnyegén a szalonkocsi felé. – És mégis, drága kalauz úr, mennyi az esélye annak, hogy egy kalaposmester távirati úton rendeljen magának saját ketyegő kelléket egy diplomáciai útra?
A varelmont-i nyomozó gyors léptekkel zárkózott fel melléjük.
– Arra céloz, Vaneau úr, hogy a kalapdoboz mégsem teljesen ártalmatlan?
– Dehogyis, maga a kalap tökéletesen ártalmatlan – válaszolta Vaneau száraz eleganciával. – A kalap bélése azonban már egészen más tészta. Vagy pontosabban: selyem. És a varrás mentén futó apró öltések ritmusa meglepően hasonlít egy bizonyos bécsi kódrendszerre.
Laurent kalauz szeme kerekre nyílt.
– Kódolt kalapbélés? Az én vonatomon?
– Nyugalom, Laurent. A nemez nem harap – mosolyodott el a fődetektív, miközben a vonat kerekei már ritmusosabban kattogtak a valcourt-i váltókon. – Csupán azt mutatja, hogy Valcourt állomáson nem egy egyszerű vevő, hanem a császári diplomácia egyik nagyon türelmetlen futárja várja majd a szállítmányt.
– És mi a teendőnk? – kérdezte a nyomozó, miközben gyanakvóan hátranézett a folyosón.
– A teendőnk felettébb kellemes, kolléga úr – mondta Vaneau, és kinyitotta a szalonkocsi ajtaját. – Megiszunk egy jó kávét, és hagyjuk, hogy a történelem elintézze a maga igazításait.