75/4. A mesterbélés — Haladás Valcourt felé

– Szóval... valóban nem egy pokoli gép alkatrésze? – kérdezte a varelmont-i nyomozó, miközben lassan kieresztette a levegőt, és megigazította gyűrött gallérját.
– Attól függ, mit nevezünk pokolinak – jegyezte meg Vaneau szárazon. – Egy rosszul megválasztott kalapforma például képes tönkretenni egy egész diplomáciai fogadást.
A szürke köpenyes utas óvatosan felemelte a dobozt, s halk sóhajjal visszalépett a fülkéjébe.
– Elnézést a félreértésért, uraim. Csupán féltettem a bécsi kalaposmester remekét. Nem mindennapi darab.
Laurent kalauz halkan megköszörülte a torkát, próbálva visszaszerezni hivatásbeli méltóságát.
– A vasúttársaság nevében garanciát vállalunk a... kalapmelegítők zavartalan működéséért – mondta, miközben zsebébe süllyesztette a sietve előrántott sípját.
A varelmont-i nyomozó azonban még mindig bizalmatlanul méregette a fülke ajtaját, mintha a faborítás mögött újabb összeesküvés rejtőzne.
– De Monsieur Vaneau, miért visel valaki egy ilyen szerkezetet ilyen titkolózva?
Vaneau ekkor lassan benyúlt a mellényzsebébe, és előhúzta a régi ezüst zsebóráját. Egyetlen halk kattanással kinyitotta a fedelét, majd a számlapra pillantott.
– Mert a túlzott óvatosság a legjobb módja annak, hogy felhívjuk magunkra a figyelmet, kolléga úr – mondta nyugodtan, miközben zsebre tette az órát. – Mellesleg pontosan tizenkét perc múlva Valcourt állomásra érkezünk. És sejtelmem szerint ott valaki már nagyon várja ezt a nemezkalapot.