75/3. A ketyegő nemez — Gurulás Valcourt felé

A fülke ajtaja lassan, gyanakvón résnyire nyílt. Egy zaklatott tekintetű, szürke köpenyes férfi nézett ki, csontos ujjaival szorosan markolva a falécet. Mögötte, a pamlagon ott pihent a rézcsatos kalapdoboz, amelyből most már egészen tisztán hallatszott az ütemes, fémes ketyegés.
– Miben lehetek a szolgálatukra? – kérdezte a férfi rekedten, miközben szeme a hátráló Laurent kalauzra, majd a végtelenül nyugodt Vaneau-ra tévedt.
– Csupán a menetrend és a kronométerek szimfóniáját igyekszünk összehangolni, Monsieur – felelte Vaneau egy halk mosoly kíséretében. – A kalauz úr ugyanis attól tart, hogy a poggyásza kissé megelőzi a szerelvényt.
A hatos fülke ajtaja ekkor óvatosan kinyílt, s a Varelmont-ból való nyomozó sápadt arca bukkant elő. Riadtan méregette a dobozt, sarkát már félig a folyosó biztonságosabb vége felé fordítva.
– Egy szerkezet... – suttogta a nyomozó remegő hangon. – Monsieur Vaneau, azonnal riadóztatni kell a szerelvényt!
– A riadóztatás ritkán tesz jót a finom szerkezeteknek, kolléga úr – fordult hátra Vaneau. Majd az új utashoz lépett, és elismerően bicentett. – Ha nem tévedek, a kalapdoboz nemezbélése alatt egy svájci kalapformázó óramű ketyeg. Olyan ritka darab, amely melegen tartja a nemez formáját az utazás során.
A szürke köpenyes utas elképedten pislogott, míg Laurent kalauz mély lélegzetet véve próbált úrrá lenni az olajfoltos egyenruháján érzett szégyenén. Az Intercontinental Express egyenletesen zakatolt tovább Valcourt felé.