75/2. A halkan ketyegő nemez — Továbbgördülés Valcourt felé

A folyosó hűvösében Laurent kalauz zaklatottan simította végig egyenruhája gombjait, szemei folyton visszatértek a 4-es fülke zárt ajtajára.
– Monsieur Vaneau... Értesítsem a vonaton utazó varelmont-i nyomozót? A hatos fülkében pihen.
– A nyomozó jelenléte egyelőre csak növelné a feszültséget, kedves Laurent – válaszolta Émile Vaneau megingathatatlan nyugalommal. – A varelmont-i kolléga hajlamos meggondolatlanul lecsapni, a finommechanika pedig nem kedveli a nyers erőszakot.
– Finommechanika? – kerekedett el a kalauz szeme. – De hiszen az imént még dupla fenékről tetszett beszélni!
A válasz helyett vékony, ütemes fémhang szűrődött ki a csukott ajtó mögül: szapora, fémes ketyegés, amely hirtelen törte meg a kerekek egyenletes zakatolását. Laurent ijedten hátrahőkölt, szorosan a folyosó ablaküvegének tapadva.
– Szent ég! Ez ketyeg!
– Valóban – bólintott a fődetektív, s tekintete a fülke kilincsére tévedt. – De nyugodjon meg, a valódi robbanószerkezetek ritkán ketyegnek ennyire muzsikáló ritmusban. Ez a hang sokkal inkább egy svájci precíziós elosztóórára emlékeztet.
Vaneau könnyed mozdulattal előrelépett, s finoman kopogtatott a fülke ajtaján.
– Szabad egy pillanatra, Monsieur? A kalauz úr attól tart, hogy a kalapja túlságosan siet.