75/10. A sárga nárcisz ára — Begördülés Valcourt állomásra

Monsieur Vaneau elővette finom ezüst zsebóráját, kipattintotta a fedelét, majd egy pillanatnyi hallgatás után halkan megszólalt:
– Pontosan három perc múlva Valcourt állomásra érkezünk.
A varelmont-i nyomozó és Laurent kalauz feszülten figyeltek, míg a szalonkocsiból visszatérő, szürke köpenyes utas gomblyukában már ott virított a pultról lecsípett sárga nárcisz.
– A távirat nyelvtani hibája nem véletlen volt – magyarázta Vaneau higgadtan a gyülekező utasok gyűrűjében. – Mindenki azt hitte, a kalapdoboz bélésében rejlő rejtjel a küldemény helyét jelöli. Ám a bécsi varrás feszessége és a gomblyukba szánt sárga virág hiánya leplezte le a valódi szándékot: a jelzés nem a csomagnak, hanem a futárnak szólt.
– Tehát ön... tudja, ki az? – hűlt el a nyomozó.
– Természetesen. A kémkódot használó személy nem más, mint...
A mozdony ekkor hirtelen akkorát fékezett, hogy a folyosón csörrenve koccantak össze az üvegkelyhek. Az Intercontinental Express lassan begördült Valcourt gőzben úszó peronjára.
Az ajtó sziszegve kinyílt, és a valcourt-i rendőrbiztos lépett a vagonba. Határozott léptekkel a szürke köpenyes férfi elé állt.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, tiltott rejtjelezés és állami okmánybitorlás ügyében!
– ...mint a szürke köpenyes úriember, aki a nárcisszal próbált jelezni a peronon várakozó társának – fejezte be Vaneau a mondatot sérthetetlen nyugalommal.
Míg a gyanúsítottat elvezették, a peronon egy zaklatott új utas tülekedett felfelé, karján egy túlságosan is nehéznek tűnő, pecsétes bőrönddel. Laurent kalauz elégedetten simította le olajfoltos nadrágját, miközben a szerelvény ajtói kattanva bezáródtak, s a vonat nekilendült a következő állomás felé.