74/9. A kincstári pecsét — Begördülés Saint-Mireux állomásra

Émile Vaneau lassan elővette zsebéből patinás ezüst zsebóráját, lepattintotta a fedelét, majd csendes határozottsággal megszólalt:
– Pontosan három perc múlva Saint-Mireux állomásra érkezünk.
Laurent kalauz megszeppenten nézett a ketyegő papírdobozra, míg a varelmont-i nyomozó feszülten közelebb lépett.
– A rejtély pofonegyszerű – magyarázta Vaneau. – Mindenki azt hitte, hogy egy ártalmatlan zenélődobozról vagy épp egy veszélyes Szerkezetről van szó. A félrevezetés alapja a piros viaszpecsét volt: a fiatalember azt remélte, nem vesszük észre a kincstári lefoglalás nyomát. A dobozban nem bomba és nem szentimentális dallam lapul, hanem a chantenay-i órásmester elcsempészett, felbecsülhetetlen értékű csillagászati kronométere.
A fiatal utas kézfejéből teljesen kiszaladt a vér. Vaneau épp kimondta volna az elkövető szerepét...
– ...ezért az Ön feladata ezen a vonaton nem más, mint...
A szerelvény ekkor váratlanul akkora lendülettel fékezett, hogy a fülke ablaküvegei megrezgettek. Az Intercontinental Express zökkenve begördült a kivilágított Saint-Mireux állomásra.
Az ajtó sziszegve kinyílt, és a peronról két egyenruhás rendőr lépett a folyosóra. A vezetőjük rögvest a megdermedt fiatalemberre mutatott:
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, a chantenay-i raktár kifosztása és csempészet ügyében!
– ...mint a varelmont-i orgazdák futárának lenni – fejezte be Vaneau a mondatát, mintha a hatóság érkezése a legtermészetesebb dolog lett volna.
Miután a tettest elvezették, a kalauz megkönnyebbülten sóhajtott fel. A peronról egy új utas szállt fel, aki túlságosan is óvatosan egy feltűnően könnyű, rézcsatos szalonkalapot szorított a mellkasához.
Vaneau elmosolyodott, elrakta a zsebóráját, és figyelte, ahogy az ajtók becsukódnak. A vonat lassan kigördült Valcourt irányába.