74/8. A ketyegő emlék — Éjszakai felderítés Saint-Mireux felé

Monsieur Vaneau egyetlen megfontolt lépéssel követte a fiatalembert a 4-es fülke ajtajáig.
– Egy pattanás, amely felettébb hasonlít egy finom rugómechanizmus kioldásához – jegyezte meg a detektív elgondolkodva. – Úgy vélem, a varelmont-i emlékek ritkán igényelnek felhúzást.
– Csak... csak egy óraműves szerkezet! Semmi köze semmiféle bűntényhez! – vágta rá kapkodva a fiatal utas, miközben a kilincsért nyúlt.
– Az óraművekkel az a baj ezen a vonaton – jegyezte meg Laurent kalauz a folyosó közepén állva –, hogy túlságosan gyakran szeretnek rosszkor megszólalni.
– És többnyire hiányzik belőlük valami – fűzte hozzá a varelmont-i nyomozó érdeklődve.
– Ez egy zenélődoboz! – védekezett a zaklatott utas, ám a hangja némileg megbicsaklott. – Egy szentimentális dallamot játszik a nagynénémtől!
Vaneau óvatosan közelebb hajolt a kartondobozhoz.
– A nagynénje bizonyára nagy tisztelője a vámmentes raktáraknak. A doboz sarkán ugyanis egy apró, piros viaszpecsét maradványa látható, amilyet kizárólag a kincstári lefoglalásoknál alkalmaznak.
A fiatalember megdermedt. Kézfejéről lefutott a vér, amikor a papírdoboz belsejéből egy halk, de határozott, ritmikus ketyegés indult meg.
– Nos – fűzte hozzá Vaneau száraz eleganciával –, a szentimentális dallamok ritkán ketyegnek pontosan hatvanat percenként.