74/5. Az órásmester remeke — Felderítés Marival előtt

A sötét köpenyes utas sápadtan támaszkodott a fülke falának.
– Micsoda képtelenség! – nyögte. – Én csak egy egyszerű gyűjtő vagyok! A táska az enyém!
– Egy gyűjtő, aki feszítővasat hord a kabátujjában? – kérdezte Laurent, miközben óvatosan hátrahúzódott Vaneau mögé. – És aki összekeni a szőnyegemet?
– A gyűjtők néha türelmetlenek – jegyezte meg Vaneau csendes iróniával, miközben az olajos rongyok közül kiemelte a finom, sárgaréz fogaskerekeket tartalmazó szerkezetet. – Különösen, ha a zsákmány nem az övék. A chantenay-i műhelyből tegnap este tűnt el ez a ritkaság. És ön, kedves uram, az éjszaka közepén próbálta megsemmisíteni a rajta lévő egyedi gyári számot.
– De hát... a zár elakadt! – pattogott az utas, hangjában riadt csuklással.
– A zár nem elakadt, hanem védekezett – igazította meg a gallérját Vaneau. – A pontatlan távirat pedig nem segítségért kiáltott, hanem az ön menekülését volt hivatott előkészíteni. Ám a nyelvtan, mint tudjuk, szigorúbb úr a legszigorúbb kalauznál is.
Laurent bizonytalanul bólintott, bár szemét egy pillanatra sem vette le a gyanúsítottról.
– És mi lesz a szőnyeggel, Monsieur Vaneau?
– Azt hiszem, a marivali rendőrség számlázni fogja a tisztítási költségeket – felelte a detektív.
A vonatszerelvény csikorgó fékekkel lassítani kezdett. A folyosó ablakain túl felsejlettek Marival állomás ködös lámpái. A sötét köpenyes utas az ajtó felé pillantott, de Laurent elszántan elállta az utat.