74/4. A hiányzó vessző — Feszültség Marival előtt

A sötét köpenyes utas egy pillanatra megbénult a távirat emlegetésére, majd kénytelen-kelletlen hátrébb lépett a fülke küszöbétől. Vaneau kihasználta a megtorpanást, elegánsan belépett, és egyetlen finom mozdulattal átvette a sárgaréz szerszámot a férfi izzadt tenyeréből.
– Látja, kedves Laurent – fordult a kalauz felé M. É. V., miközben a szerkezetet tanulmányozta –, a félreértések jelentős része a szegényes központozásból fakad. A Chantenay-ben feladott sürgöny nem azt állította, hogy a táska „veszélyes olajat tartalmazó zár”, hanem hogy a „veszélyes, olajozandó zár” szorul azonnali beavatkozásra. Csupán egy hiányzó vessző, és máris bűnjelnek tekintünk egy finom mechanikát.
– De a zár akkor is zárva van! – méltatlankodott a köpenyes utas, miközben zsebkendőjével a homlokát törölgette. – És a kulcsot a peronon hagytam!
– A kulcsot valóban ott hagyta – bólintott Vaneau –, ám ez a típus nem kulccsal működik. Elegendő a rugós tengelyt az óramutató járásával ellentétesen elfordítani.
A detektív halk kattanással hatástalanította a reteszt. A koffer fedele csendes szisszenéssel felpattant, felfedve a belsejében pihenő, olajos rongyokba csomagolt antik szerkezetet. Laurent megkönnyebbülten, bár még mindig gyanakvóan fújtatott egyet a szőnyeg felett.
Émile Vaneau ekkor zsebébe nyúlt, és előhúzta régi ezüst zsebóráját. Egyetlen halk pöccintéssel kinyitotta a fedelét, majd csendesen végigmérte a számlapot.
– Pontosan tizenkét perc múlva Marival állomásra érkezünk – mondta csendes derűvel, majd visszaejtette az órát a mellényzsebébe. – Ahol a helyi rendőrök már türelmetlenül várják, hogy átvegyék a chantenay-i órásmester elcsent mesterművét.