74/1. A nehéz koffer titka — Éjszakai zakatolás Marival felé

Az Intercontinental Express kerekei egyenletesen kattogtak a síneken, miközben a szerelvény átvágott az éjszakai sötétségen Marival irányába. Laurent kalauz elégedetten simította meg az egyenruháját, örülve, hogy a chantenay-i incidens végre lezárult.
– Igazán elképesztő volt, Monsieur Vaneau – jegyezte meg a kalauz, miközben ellenőrizte a fülkék zárjait. – Azt hittem, a szürke köpenyes valóban az iratait keresi.
– A látszat gyakran rendkívül meggyőző tud lenni, kedves Laurent – felelte Émile Vaneau, miközben megtörölte fémkeretes szemüvegét. – Különösen, ha az ember nagyon el akarja hinni.
Ekkor a folyosó végén megjelent az új utas. Szorosan a mellkasához ölelte a fényes, karcolásmentes keménykoffert, s óvatosan lépkedett, mintha a padlószőnyeg alatti deszkák bármelyik pillanatban beszakadhatnának alatta. Kinyitotta a hatos fülke ajtaját, majd tüstént visszanézett a vállai felett, mintha attól tartana, hogy valaki követi.
– Elnézést, uram – szólította meg Laurent kalauz készségesen. – Segíthetek a csomagot feltenni a csomagtartóra?
– Hozzá ne nyúljon! – csattant fel a férfi, szinte túl hevesen, majd azonnal megszelídítette a hangját. – Úgy értem… köszönöm, de rendkívül törékeny műszer van benne. Csupán egy… óraszerkezet. Igen, egy réz alkatrészekből álló precíziós műszer.
Vaneau halkan elmosolyodott, s végigmérte a férfit. A táska nem adott ki semmilyen ketyegő hangot, ám az utas ujjai fehéredtek a fogantyún, s a koffer alja alig észrevehetően finom olajfoltot hagyott a szőnyegen.
– A precíziós műszerek rendszerint nem szivárognak gépolajat, uram – jegyezte meg Vaneau csendes derűvel.
A férfi meglódult, besuhant a fülkébe, és azonnal magára rántotta az ajtót.