73/2. A sértetlen viaszpecsét — Éjszakai vizsgálat Belcastel előtt

Vaneau két lépéssel közelebb lépett, és tüzetesebben megvizsgálta a piros viaszcsillagot. A pecsét felülete tökéletesen sima volt, szinte tüntetően érintetlen, ám a mappa szélén végigfutó vékony bőrszegély kissé félrecsúszott.
– Lenyűgöző precizitás – jegyezte meg a fődetektív, miközben mutatóujjával gyengéden megérintette a viasz szélét. – A pecsét valóban sértetlen. Csupán maga a kötés döntött úgy, hogy függetleníti magát tőle.
– Mit beszél itt összevissza? – méltatlankodott a szürke köpenyes utas rekedten, miközben remegő kézzel törölgette az izzadságot a homlokáról. – A fontos állami dokumentumoknak nyoma veszett! Ha ezt megtudják Belcastelban, végem!
– A pánik ritkán segíti a papírmunkát, uram – válaszolta Vaneau a megszokott, derűs nyugalmával. – És amint látom, az Ön iratrendezője sem a hagyományos úton ürült ki. Látja ezt a halvány vágást a bőrkötés hátán? Egy borotvaéles penge és némi meleg méhviasz csodákra képes, ha az ember nem akarja elrontani a mintázatot.
Laurent kalauz közelebb hajolt, és feszülten pislogott a vékony résecskére.
– De hát uram, a folyosóra senki sem lépett be az elmúlt órában! Ezt személyesen garantálom!
– Akkor nyilván a levegőben lebegett be a tolvaj – felelte Vaneau száraz mosollyal. – Vagy ami lényegesen valószínűbb: a papírok már akkor sem voltak a mappában, amikor Ön felszállt az Intercontinental Expresszre. A kérdés csupán az, hogy kinek állt érdekében a látszat fenntartása.