73/1. Az üres iratrendező — Zakatolás Belcastel felé

Az Intercontinental Express ütemes zakatolással szelte a Belcastel felé vezető pályaszakaszt. A hálókocsi folyosójáról sikerült letörölni a műszerolaj utolsó nyomait is, ám Laurent kalauz homlokán még mindig apró izzadságcseppek csillogtak, miközben a sárgaréz kapaszkodókat fényesítette.
– Bízom benne, hogy Belcastelig elkerülnek bennünket a hasonlók – jegyezte meg a kalauz egy halk sóhaj kíséretében. – Agyamra megy ez a rengeteg rejtett zár meg félreértett távirat.
– A szerelvény halad, Laurent, a kerekek pedig a sínen maradnak. Ennél többet a menetrend sem ígér – felelte Vaneau, miközben kényelmesen nekidőlt az ablakkeretnek.
A szürke köpenyes új utas ekkor lépett ki a fülkéjéből. A karja alatt őrzött, lepecsételt iratrendezőt olyan görcsösen szorította a mellkasához, mintha legalábbis az államkincstár titkait hordozná magával. Amikor Vaneau rátekintett, feltűnt neki, hogy a férfi ujjai teljesen elfehéredtek a szorítástól, tekintete pedig idegesen cikázott a folyosó ablakai és a kalauz között.
– Elnézést – szólalt meg a szürke köpenyes férfi rekedtes, szaggatott hangon. – Ugye a belcasteli megállásig senki sem nyúlhat a poggyászkocsi lemezszekrényéhez?
– Természetesen nem, uram – válaszolta Laurent büszkén. – A páncélozott rekesz kulcsa nálam van.
– Akkor kérem, ellenőrizze – mondta az utas, és felnyitotta a vörös viaszpecséttel lezárt iratrendezőt, hogy elővegye az átvételi elismervényt. Ám a mappa belseje teljesen üres volt. A férfi arca pillanatok alatt elfehéredett. – Ez... ez képtelenség! A pecsét sértetlen, de a dokumentum eltűnt!
Vaneau csendben felvonta a szemöldökét, s óvatosan a sértetlennek tűnő viaszpecsétre pillantott.