72/8. A ketyegő pánt — Feszültség a hálókocsiban

– Amennyiben valóban egy óraműről van szó, eléggé pontatlan – jegyezte meg Laurent kalauz, miközben óvatosan hátralépett egyet. – A menetrend szerint legalábbis tíz perccel ezelőtt kellett volna elhagynunk a jelzőbakot.
– Nem óra! – csattant fel a sötétkék kabátos utas, s még szorosabban magához szorította a rézcsatos szelencét. – Ez egy finommechanikai mintadarab. Egy különleges rugós szerkezet, amelyet Elberenben kell átadnom.
Monsieur Vaneau finom mosollyal igazította meg a gallérját, majd egy lépést tett a férfi felé a keskeny folyosón.
– Lenyűgöző. És a finommechanikai mintadarabok rendszerint ilyen erős olajszagúak, vagy ez a példány különleges étrenden él?
A kabátos úr riadtan nézett le a kezére. A rézpánt alól valóban egy apró, sötét olajcsepp szivárgott ki, pontosan a kabátja ujjára.
– Ez... ez csupán finom műszerolaj – dadogta az utas, majd hirtelen elfordult, és a 4-es fülke kilincséhez nyúlt, hogy elrejtőzzön.
A kilincs azonban nem engedett. A kalauz közelebb lépett, s határozottan megrázta a fejét.
– Sajnálom, uram, de az a fülke zárva van. A helyi nyomozók utasítására senki sem léphet be oda, amíg az elhagyott hegedűtok eredetét nem tisztázzuk.
– Hegedűtok? – nézett fel Vaneau, szemöldökét kissé felvonva. – Úgy tűnik, ezen a vonaton a zene és a szerkezetek meglepő módon kéz a kézben járnak.
A sötétkék kabátos utas arca még szürkébbé vált, ahogy a zárva talált ajtónak támaszkodott.