72/6. A saint-mireux-i peron — Begördülés a gőzben

A fékek csikorgása végigfutott a kocsik fémszerkezetén, s az Intercontinental Express zökkenőmentesen gördült be a saint-mireux-i állomás fali lámpáinak sárgás fényébe. A gőz fehér pamacsokban csapódott az ablaküvegeknek.
– Látja, fiatalember? – jegyezte meg Vaneau halkan, miközben felállt, és simára egyengette a zakója hajtókáját. – A peronon nem áll egyetlen fegyveres sem. Ellenben ott az állomásfőnök, aki sokkal jobban ügyel a menetrendre, mint az Önök nyelvtanára.
A zaklatott utas még utoljára zavartan rápillantott az összehajtogatott táviratra, majd a fiatal nőre nézett, aki megkönnyebbült sóhajjal kulcsolta át a hegedűtok pántját.
– Igazán nem is tudom, hogyan háláljam meg, Monsieur Vaneau – dadogta a férfi, miközben elindult a folyosó felé. – Teljesen elvette az eszemet a rémület.
– A nyelvtan precíz tudomány, barátom – felelte a fődetektív egy halványmosoly kíséretében. – A legközelebbi sürgönyénél javaslom a pontosvesszők használatát.
Laurent kalauz gépies mozdulattal nyitotta ki a hálókocsi nehéz ajtaját, gondosan ügyelve arra, hogy árnyékban tartsa a nadrágján lévő olajfoltot. A friss, esti levegő beáramlott a kocsiba. Az utasok megkönnyebbülten léptek ki a peronra.
Ám amíg a fiatal pár eltűnt a gőzben, a nyitott ajtón át egy újabb utazó lépett fel a lépcsőfokokon. Egy sötétkék kabátos úr volt az, aki láthatóan túlságosan kevés poggyásszal érkezett: mindössze egyetlen, apró, rézcsatos szelencét szorított a hóna alá, miközben gyanakvó tekintettel mérte fel a folyosót.
Vaneau csöndben figyelte az érkezőt. Az élet a vonaton soha nem maradt sokáig mozdulatlan.