71/6. A felpattanó zár — Lassítás Saint-Cyr peronja előtt

– Ha maga csak egy kárpitos, akkor én vagyok a császári főkertész – jegyezte meg a varelmont-i nyomozó, miközben erősebben szorította meg a szürke köpenyes férfi csuklóját.
– Ne becsüljük le a kárpitosmesterséget – fordult feléjük Émile Vaneau. – Egy jó kárpitos tudja, hogyan kell elrejteni a varrásokat. Ám egy óvatlan szabotőr sajnos mindig ott hagyja a névjegyét a zárfoglalatban.
A fődetektív lassan benyúlt a mellényzsebébe, s előhúzta patinás, ezüst zsebóráját. Egy halk kattanással felpattintotta a fedelét, töprengve nézte a mutatók járását, majd nyugodtan Laurent kalauzra pillantott.
– Pontosan négy perc múlva Saint-Cyr állomására érkezünk.
A hármas fülke ajtaja mögül meglepő módon megszűnt a kénes köhögés. Vaneau egyetlen finom mozdulattal a folyosó rejtett vájatába illesztette a hatos fülkében talált sárgaréz alkatrészt, mire a retesz tompa kattanással kiugrott a helyéről. Az ajtó lassan kitárult.
A fülkében a sötét köpenyes utas állt sápadtan, kezei között a lepecsételt fadobozzal.
– Ez... ez nem az enyém! – sziszegte rémülten a férfi, amint megpillantotta a nyomozót. – Csak megőrzésre adták át!
– A megőrzési díj ezúttal meglehetősen magasnak tűnik – jegyezte meg Vaneau száraz eleganciával. – Laurent, intézkedjen: Saint-Cyr peronján már várnak bennünket.