71/2. A sárgaréz alkatrész — Párhuzamos szálak

Vaneau könnyed léptekkel érte el a hatos fülke ajtaját, miközben Laurent kalauz tisztes távolból, kissé görnyedt tartással követte. A fülke ajtaja résnyire nyitva állt. Odabent a szürke köpenyes, újonnan felszállott utas a padlón térdelt, és egy apró, csillogó, nehéz sárgaréz alkatrészt próbált sietősen behúzni a szőnyeg széle alá.
– Úgy tűnik, a teáskészletnek nem csupán a hangja, de a tömege is szokatlan – jegyezte meg Vaneau udvarias érdeklődéssel, megállva a küszöbön.
A szürke köpenyes férfi riadtan kapta fel a fejét. Szemei zaklatottan cikáztak a detektív és a kalauz között, kezével pedig görcsösen takargatta a zakója belső zsebét.
– Semmi közük hozzá! – horkant fel kissé akadozva. – Csupán egy… egy órásmesteri tartozék! Elcsúszott a táskámban. Nem tilos órákat szállítani az Intercontinental Expressen, ugyebár?
– Legkevésbé sem – bólintott Vaneau. – Bár az órásmesterek ritkán utaznak olyan szerkezettel, amelynek sárgaréz kulcsa pontosan megegyezik a Miremont-ban elvezetett utas hiányzó foglalatával.
– Ön téved! – vágta rá az utas, s próbált felállni, de a szerelvény egy rándulással megtorpantotta. – Én nem is ismerem azt az embert!
– Nem is állítottam, hogy ismerik egymást – felelte Vaneau szelíden. – Csupán azt, hogy a tárgyaik meglepő rokonságot mutatnak. Laurent, kérem, hozza el a leltárkönyvet. Saint-Cyr előtt még lesz egy rövid teendőnk.