71/1. A sárgaréz kulcs — Zakatolás Saint-Cyr felé

Laurent kalauz mély sóhajjal támaszkodott a folyosó falának, miközben a szerelvény lassan áthaladt a Miremontot elhagyó utolsó váltókon.
– Uram, engedje meg, hogy megjegyezzem: a hálókocsi-kalauzi hivatás régen a nyugodt alvás biztosításáról szólt, nem pedig a lakatok és cserélt acéldobozok rejtvényeiről – mondta törölgetve az izzadságot az arcáról.
– A változás a haladás elkerülhetetlen velejárója, Laurent – felelte Vaneau mosolyogva, miközben a gördülő kerekek ritmikus kattogását hallgatta. – Ráadásul a nyugalmat legtöbbször csak utólag tudjuk igazán értékelni.
– És most végre nyugalom lesz? – kérdezte a kalauz reménykedve.
– Attól tartok, a szürke kabátos úr a hatos fülkéből más véleményen van.
A kalauz elhűlve pislogott a detektívre.
– A szürke kabátos? De hisz ő csak most szállt fel! Még fel sem akasztotta a kalapját!
– Pontosan. Ám amíg Ön a megkönnyebbülés sóhajával volt elfoglalva, ő kétszer ellenőrizte a zsebét, s egy apró, sárgaréz kulcsot csúsztatott a mellényébe. Egy olyan kulcsot, amelynek a formája alapján semmi keresnivalója egy szokványos koffer zárjában.
Abban a pillanatban a folyosó végén halk csörrenés hallatszott, mintha valami nehéz fém tárgy koccant volna a padlóhoz.
– Remélem, csak egy teáskészlet az – mormolta Laurent, de a hangja árulkodón megremegett.
– A teáskészletek ritkán csilingelnek ilyen mély, sárgaréz hangszínben – jegyezte meg Vaneau csendesen, s elindult a hatos fülke felé.