70/7. A pattanó acél — Közeledés Miremont állomására

A fülkeajtó lassan, bizonytalanul megmozdult, majd alig kétujjnyi résre kinyílt. A sötét köpenyes utas pislákoló tekintettel nézett ki a folyosóra, miközben jobb kezét igyekezett a háta mögé rejteni – kevés sikerrel, ugyanis a hüvelykujján gyanús, fekete fémpor csillogott.
– Probléma adódott a szakirodalom tanulmányozásával, uram? – kérdezte Vaneau elnéző mosollyal, megigazítva zakója hajtókáját.
– A táska csatja… csupán kissé megmakacsolta magát – morogta az utas rekedten, és megpróbálta feljebb húzni a köpenye gallérját. – Nincs semmi látnivaló. Csupán egy makacs zárszerkezet.
– Különös – jegyezte meg a Varelmont-i nyomozó, miközben karba tette a kezét. – Nem is tudtam, hogy a zárak manapság acélfűrész-lapok pattogásával jelzik a meghibásodást. A mi vidékünkön ezt inkább szabotázsnak hívják.
Laurent kalauz közelebb lépett, s szigorúan a résbe pillantott.
– A hálókocsi berendezésében keletkezett kár megrongálásnak minősül, uram! A társaság nem tolerálja az egyéni barkácsolást.
Émile Vaneau ekkor lassan benyúlt a mellényzsebébe, és elővette régi ezüst zsebóráját. Egyetlen halk kattanással kinyitotta a fedelét, és néhány pillanatig csendben figyelte a mutatók ritmikus mozgását.
– Pontosan hét perc múlva Miremont állomásra érkezünk – szólalt meg végül, s a fedél halk pattanással záródott be. – És a miremont-i állomásfőnök híres arról, hogy a fémforgáccsal érkező utasokat mindig személyesen köszönti.