70/6. Az acélfűrész árnyéka — Közeledés Miremont felé

A négyes fülke ajtaja csattanva záródott be a sötét köpenyes utas mögött, s a zár fémes kattanása szinte visszhangot vert a hálókocsi keskeny folyosóján. Néhány pillanattal később bentről furcsa, ritmikus csikorgás hallatszott, mint amikor edzett acél találkozik még keményebb fémmel.
Laurent kalauz idegesen igazította meg a sapkáját, és közelebb lépett az ajtóhoz.
– Uramigazámra, Monsieur Vaneau! Csak nem azt tervezi az a szerencsétlen, hogy menet közben fűrészeli át a kocsi padlóját?
– A padlót aligha – válaszolta Vaneau elgondolkodva, miközben az ajtó alsó résén átszűrődő árnyékot figyelte. – Ahhoz túl jó minőségű tölgyfát használt a vasúttársaság. Bár ha mégis megpróbálná, Miremont-ban legalább jóval kevesebb poggyászt kellene leemelnie a vonatról.
A Varelmont-i nyomozó elfojtott mosollyal lépett a kalauz mellé, majd óvatosan felhúzta a szemöldökét.
– Ha az a nehéz táska csak szakkönyveket tartalmaz, ahogy állította, akkor odaát éppen a tudomány legkeményebb köteteit próbálja méretre vágni.
– Vagy a zárja akad el szüntelenül – jegyezte meg a fődetektív szárazon. – A túlméretezett táskák tulajdonosai gyakran elfelejtik, hogy a fém szereti a teret. Különösen, ha nem könyveket, hanem egy precíziós széfet rejt.
Hirtelen éles, pattanó hang szűrődött ki a fülkéből, amit egy fojtott káromkodás követett, majd a csikorgás hirtelen abbamaradt. Laurent már emelte a kezét, hogy kopogjon, de Vaneau egy halk intéssel megállította.
– Ne zavarja, Laurent. Az iménti hangból ítélve a fűrészlap éppen megadta magát. Miremont-ig még van tíz percünk, és a türelem mindig tisztább válaszokat ad, mint a nyers erőszak.