70/5. A megtömött útitáska — Robogás Miremont felé

– Szabadna a jegyét, uram? – lépett közelebb Laurent kalauz, miközben próbált uralkodni az arckifejezésén, hisz a hálókocsi épphogy mentesült egy kénszagú zenegéptől.
A sötét köpenyes utas megállt, s szorosan magához vonta a láthatóan túlméretezett utazótáskát, amely fémes koccanással ütődött a folyosó faburkolatának.
– A négyes fülkébe szól. És ha nem bánja, szándékomban áll azonnal pihenni – válaszolta nyersen, miközben átnyújtotta a papírt.
– Milyen csodálatos, hogy a hálókocsi utasai kivétel nélkül a zavartalan pihenésért váltanak jegyet – jegyezte meg Monsieur Émile Vaneau csendes mosollyal, miközben átengedte az útból a jövevényt. – Bár a poggyásza alapján Ön nem csupán az éjszakát, hanem egy komplett kovácsműhelyt is elhozott magával.
A férfi egy pillanatra megtorpant, szemei elkeskenyedtek a karimás kalap alatt.
– Csak szakkönyvek. És néhány személyes tárgy.
– Természetesen – bólintott a nyugalmazott fődetektív. – A nehéz olvasmányok mindig átformálják az ember tartását. Különösen, ha a táska sarka finom olajfoltot hagy a szőnyegen.
A kerekek csikorgása jelzést adott: az Intercontinental Express lassan kigördült Pont-Chabrol sárgás fényei közül, belehasítva a sötét, esős éjszakába. A Varelmont-i nyomozó a folyosó végéből kíváncsian méregette az új jövevényt, majd Vaneau-ra pillantott.
– Ön szerint csupán egy udvariatlan tudós, Monsieur Vaneau?
– A tudósok ritkán hordanak a táskájukban nehéz acélfűrészt, amelynek a nyele éppen kibukkan a cipzár résén – válaszolta Vaneau halk, száraz hangon, miközben elővette ezüst zsebóráját. – Mindenesetre pontosan húsz perc múlva Miremont állomásra érkezünk, s úgy vélem, a négyes fülke éjszakája jóval zajosabb lesz, mint a hármasé volt.