70/4. A kisiklott dallam — Érkezés Pont-Chabrol peronjára

– Nos, ha valóban csak egy ártalmatlan dallamról van szó – szólalt meg a Varelmont-i nyomozó, felvont szemöldökkel igazítva meg a kalapját –, akkor feltehetően a kénes szagot is csupán a túloltott, rosszul olajozott rugós szerkezet súrlódása árasztotta.
– Természetesen! – felelte a zaklatott utas, miközben igyekezett a doboz leffetyelő fedelét visszagyömöszölni. – A mester úr garanciát vállalt a finommechanikára, de úgy látszik, a gyorsvonat zötykölődése felülírta a mesteri precizitást.
Laurent kalauz a mennyezet felé forgatta a szemét, majd határozottan megköszörülte a torkát.
– A vasúttársaság nevében megkérem, hogy a fennmaradó három percben tartózkodjon a zenegép további tesztelésétől, különösen, ha az a fülkeszomszédok idegrendszerét kikezdő akkordokat bocsát ki.
A csikorgó fékek éles hangja elfojtotta a nyomozó válaszát. Az Intercontinental Express zökkenve lassult le, amint a kocsik fémes morajlással beérték egymást. A hálókocsi ablakán túl feltűntek Pont-Chabrol gázlámpáinak sárgás fényei, s a szitáló esőben egy magányos, szemüveges alak várakozott a peronon, kezében kis szerszámostáskával.
– Látja? – mutatott az ablakra Monsieur Émile Vaneau száraz eleganciával. – Úgy tűnik, az órásmester nemcsak pontos, de rendkívül türelmes is. Azt javaslom, adják át neki a szerkezetet, mielőtt a következmények egy újabb fülke nyugalmát veszélyeztetnék.
Az utas hálásan bólintott, s amint a szerelvény teljesen megállt, szorosan a hóna alá csapta a dobozt, majd sietve a peronra vezető ajtó felé indult. Laurent kalauz elégedetten fellélegzett, ám a kinyíló kocsiajtón át belépő hideg huzattal együtt máris egy újabb utas lépett a folyosóra – egy láthatóan túlzsúfolt utazótáskát cipelő, sötét köpenyes úr, aki gyanakvó pillantást vetett a folyosón állókra.