70/2. A rejtélyes kopogás — Száguldás Pont-Chabrol felé

Laurent kalauz halkan sóhajtott, majd megkocogtatta a hármas fülke lakkozott ajtóját, miközben a szerelvény ütemesen kattogott a síneken.
– Uram, engedje meg, hogy legalább a menetjegyét ellenőrizzem! A vasúti szabályzat kifejezetten tiltja, hogy a kalauz elől elbarikádozzák magukat az utasok.
– Nem nyitom ki! – hallatszott a fojtott, éles válasz a faajtó túloldaláról. – Inkább kifizetem a kétszeres pótdíjat, de a dobozt senki sem láthatja! Különben a sötét alak azonnal lecsap rá!
Émile Vaneau karba tett kézzel, végtelen türelemmel figyelte a jelenetet, majd halk, kimért hangon megszólalt.
– Bár a pótdíj kétségkívül növeli a társaság bevételeit, gyanítom, hogy az ön üldözője jóval közelebb van, mint gondolná, Laurent.
A kalauz megtorpant, és riadtan fordult a nyugalmazott fődetektív felé.
– Úgy érti, Monsieur Vaneau... valaki tényleg laza léptekkel követi ezt a szegény örököst?
– Nem teljesen – felelte Vaneau szelíd, apró mosollyal. – Csak a Varelmont-i nyomozó lépett be az imént a szomszédos kocsiból. És amennyire meg tudom ítélni, nem a rézcsatos doboz, hanem a büfékocsi friss kávéillata vonzotta ide.
– Jó estét, uraim – lépett melléjük a kabátját igazgató nyomozó. – Pont-Chabrol állomásig még van némi időnk. Remélem, ez a zárt fülke nem rejt újabb kénes füstöt, mert a torkom még mindig kapar.
Ebben a pillanatban a hármas fülkéből tompa fémes koccanás, majd egy meglepett kiáltás szűrődött ki.