70/1. A rézcsatos doboz — Száguldás Savigny felé

– Önhöz van szerencsém, uram? – kérdezte Monsieur Vaneau halk, kimért eleganciával, ahogy a fiatalember zaklatottan megtorpant a folyosó közepén.
– Remélem, a dobozban lévő tárgy nem bocsát ki kénes füstöt. A hálókocsi szellőztetése ugyanis éppen az imént fejeződött be.
– Kénes füst? Dehogy! – szipogta a fiatal úr, és idegesen pillantott a háttérben várakozó Laurent kalauzra. – Ez... ez egy felbecsülhetetlen értékű családi hagyaték! De határozottan úgy érzem, valaki követ a vonaton. Egy sötét alak, aki mindent megtenne, hogy megfosszon tőle!
– Az emberek meglepően sok mindent megtesznek a legcsekélyebb ok nélkül is – jegyezte meg Vaneau szelíd, apró mosollyal. – Különösen egy száguldó vonaton, ahol a szórakozási lehetőségek meglehetősen korlátozottak.
Laurent kalauz igazított egyet az egyenruháján, s óvatosan előrelépett.
– Ha segítségre van szüksége, uram, a hármas fülke már készen áll. Bár ha jól sejtem, ön nem aludni kíván, hanem inkább a kilincset szándékozik meredten bámulni Savignyig.
– Bámulni? Bárcsak csak az lenne! – suttogta a férfi riadtan, majd hirtelen besurrant a fülkébe, és az ajtót éles kattanással magára zárta.
Vaneau csöndesen megigazította a hajtókáját.
– Úgy tűnik, Laurent, a csendes utazásról szőtt ábrándjaink éppen most zárkóztak be a hármas fülkébe.