69/4. Az ólomhenger titka — Érkezés Saint-Germer állomásra

– De hát táviratozni sem tudtunk Montfleury óta, Monsieur Vaneau! – vakarta meg a fejét Laurent kalauz. – Hogyan értesülhettek volna Saint-Germer-ben a megállásról?
– A hatóságok felkészültsége néha meglepő, ha az ember már két állomással korábban elküldi a megfelelő jelzést – válaszolta Vaneau nyájasan, miközben az ólomhengert egyensúlyozta a tenyerében. – A kénes füst csupán figyelemelterelés volt, hogy a zűrzavarban kicserélhessék a ketyegő szerkezetet.
A sötétkék kabátos utas gyanakvóan karba tette a kezét.
– És ön szerint ki volt az a bűvész, aki az ólmot a fadobozba varázsolta?
– Aki most túlságosan igyekszik a kijárat felé – mutatott Vaneau a folyosó végén ólálkodó, szürke köpenyes új utasra. – A táskája hirtelen sokkal nehezebb lett, mint amikor felszállt.
A szürke köpenyes férfi megtorpant, s épp tiltakozásra nyitotta a száját, amikor a szerelvény hirtelen nagyot fékezett. Éles fémcsikorgás rázta meg a hálókocsit, s az Intercontinental Express lassan begördült Saint-Germer állomására.
Az ajtó sziszegve kinyílt. A peronról egy fekete kalapos úr lépett be két helyi nyomozó kíséretében.
– A törvény nevében letartóztatom! – fordult a fekete kalapos úr a szürke köpenyes férfihoz.
– Rendkívül pontos érkezés – bólintott Vaneau elégedetten.