67/4. A selyembe tekert szerkezet — Esti várakozás Nanteuil előtt

A fekete kalapos úr lassú, méltóságteljes mozdulattal igazított egyet a pápaszemén, mintha csupán egy félreértett műkedvelő állna a törvény képviselői előtt.
– A selyem kiváló szigetelőanyag, uram – felelte halkan, száraz köhögéssel. – Megvédi a legfinomabb szerkezeteket a nedvességtől és a kíváncsi pillantásoktól.
– Különösen az utóbbitól – fűzte hozzá Monsieur Vaneau, s pálcája gombjával finoman megbökte a táska sarkát. – A finommechanika tudtommal ritkán igényel olyan edzett acélfeszítőket, amilyenek épp most kandikálnak ki a bordó kendő alól.
Laurent kalauz szeme kerekre nyílt, s habozás nélkül közelebb lépett. Óvatosan félrehajtotta a selymet, s a táska mélyén nem órarugók, hanem három gondosan megmunkált, számozott rézlemez és egy apró, csavaros présgép villant meg a kalauzi lámpás fényében.
– Ez... ez nem falióra! – horkant fel Laurent. – Ez egy hordozható nyomólemez-készlet!
– Valóban – bólintott Vaneau elgondolkodva. – És ha jól sejtem, a folyosói zárak átalakítása csupán azt a célt szolgálta, hogy a kalauz úr ne zavarhassa meg az Ön éjszakai alkotómunkáját. A mesterkulcs reszeléke pedig még mindig ott pihen az Ön ingujján.
– Tiltakozom! – emelte fel a hangját a fekete kalapos úr, bár a térde észrevehetően megremegett. – Önnek semmi joga átkutatni a személyes holmimat egy száguldó vonaton!
– Igaza van – mondta Vaneau szelíd eleganciával. – A jog a hatóságoké. Nekem csupán a megfigyelés kényelmetlen kiváltsága jutott.