66/7. A nehéz bádogdoboz — Zakatolás Chantraine felé

Az Intercontinental Express egyenletes ritmusban gyorsult fel, ahogy Saint-Cloud fényei lassan elenyésztek az éjszakai sötétben. Laurent kalauz elégedetten dörzsölte össze a tenyerét a hálókocsi folyosóján, láthatóan fellélegezve a sikeres letartóztatás után.
– Végre egy kis nyugalom – jegyezte meg elégedett mosollyal. – A hamisító rács mögött van, Chantraine-ig már igazán nem történhet semmi szokatlan.
– A nyugalom, kedves Laurent, rendkívül illékony tünemény a síneken – válaszolta Monsieur Vaneau csendesen, miközben tekintetével a folyosó vége felé pillantott. – Különösen akkor, ha egy új utas olyan elszántsággal szorítja magához a poggyászát, mintha az az utolsó mentőöve lenne.
A szürke köpenyes új utas éppen a 6-os fülke ajtajánál ügyetlenkedett. A nehéz, pántos bádogdoboz határozott, tompa fémkoccanással ütődött az ajtófélfának, mire a férfi riadtan kapta fel a fejét. Szemében szinte puszta rettegés villant, amikor meglátta a közeledő kalauzt és az ősz hajú úriembert.
– Segíthetek a csomaggal, uram? – lépett közelebb Laurent készségesen. – Elég nehéznek tűnik az a szerkezet.
– Nem! Dehogy, semmi szükség rá! – tiltakozott szokatlanul hevesen a férfi, miközben hevenyészve próbálta betuszkolni a dobozt a fülke ajtaján. – Csak… személyes holmi. Nagyon törékeny és bizalmas!
Véletlen vagy sem, Vaneau éles tekintete azonnal a doboz sarkára tévedt. A fémpántok mentén apró, friss olajfolt csillogott a folyosó lámpafényében, s a doboz belsejéből halk, ütemes kattanás hallatszott.
– A törékeny holmik ritkán kattognak ennyire gépiesen – jegyezte meg Vaneau a rá jellemző száraz eleganciával. – És ritkán igényelnek kettős acellakatot.
Az utas elfehéredett arccal, válasz nélkül csapta be maga mögött a fülkeajtaját, a zár kattanása pedig végigvisszhangzott a folyosón.