66/5. A szétnyílt láncolat — Robogás Saint-Cloud peronja felé

A kerekek éles csikordulással jelezték, hogy a szerelvény már a lassító szakaszon halad Saint-Cloud elővárosa felé. A sötétkék kabátos utas tekintete csapongott a folyosó ablakai és a két felé magasodó férfi között.
– Nem tehetnek velem semmit! – horkant fel a férfi, miközben a láncolt bőrtáskát próbálta a háta mögé tuszkolni. – Ez magántulajdon! Jogom van azt szállítani a fülkémben, amit csak akarok!
– Természetesen – bólintott Monsieur Vaneau rendíthetetlen nyugalommal. – Akár egy teljes nyomdát is, amennyiben az nem szivárog, és nem veszélyezteti a hálókocsi kárpitjának tisztaságát. A kék tinta azonban, amint látja, meglehetősen tolakodó természetű.
Laurent kalauz közelebb lépett, és határozottan a bőrtáska aljára mutatott, ahol a megfeszült varrás mentén egy csillogó, rézből készült lap éle türemkedett ki.
– A csomagolás hiányos, uram – jelentette ki a kalauz, próbálva minél hivatalosabb hangot megütni. – A vasúti szabályzat negyedik cikkelye szigorúan tiltja a nehéz, fedetlen fémtárgyak szállítását.
– Ez nem sima fémtárgy, hanem egy... egy művészeti alkotás! – dadogta az utas, de a hangja bizonytalanul elcsuklott, ahogy a vonat rázkódott egyet a váltókon, s a táska egyik zárja halk kattanással felpattant.
Monsieur Vaneau óvatosan előrelépett, de nem nyúlt a táskához. Ehelyett a zsebéből kihúzott egy hófehér zsebkendőt, és gyengéden hozzáérintette a kilátszó rézlemezhez.
– Különös művészet – jegyezte meg a fődetektív, miközben a zsebkendőn azonnal megjelent egy fordított betűs, kék nyomat. – Úgy tűnik, az Ön alkotása szembeszökően hasonlít a legújabb államkötvények mintázatához. Saint-Cloud peronján alighanem akad majd néhány úriember, aki nagyra értékeli ezt a finom rézmetszői munkát.