66/4. A kék tinta nyoma — Száguldás Saint-Cloud felé

– Saint-Cloud? – nyelte el a gombócot a torkában a sötétkék kabátos utas, miközben a fémcsörrenés még élesebben visszhangzott a folyosó falain. – De hát én Elberenbe váltottam jegyet! Nem szállhatok le Saint-Cloud-ban!
– A döntés nem teljes mértékben az Ön kezében van, uram – felelte Monsieur Vaneau szelíden, s az ezüst zsebórát zsebre vágta. – Különösen úgy, hogy a táskájából szivárgó kék tintacseppek már a hálókocsi futószőnyegét díszítik.
Laurent kalauz izgatottan pillantott a padlóra, majd reszkető mutatatóujjal a sötétkék kabát alsó szegélyére bökött.
– A szabályzat… a vasúti szabályzat szerint a festékezett vagyonrongálás azonnali hatósági intézkedést von maga után! – dadogta a kalauz.
– Nyugalom, Laurent – intette le Vaneau csöndesen. – A szőnyeg tisztítható. A táskában lapuló hamis nyomólemez viszont aligha letagadható.
– Honnan tudja? – nyögte ki az utas elfehéredett arccal, szorosabbra markolva a láncolt fület. – Még ki sem nyitottam a táskát!
– A bőrönd sarka eldeformálódott a nehéz fémlemez súlya alatt – mosolyodott el a fődetektív, miközben az Intercontinental Express zökkenve vett be egy kanyart. – Nem beszélve a jobb mutatóujján száradó azure-kék nyomdafestékről, ami meglehetősen ritka árnyalat egy egyszerű műszaki alkatrésznél.
Az utas tehetetlenül pillantott a folyosó vége felé, de Laurent, összeszedve maradék bátorságát, határozottan elállta az utat. Odakint a sötétségben feltűntek Saint-Cloud első jelzőfényei.