66/3. A kék ujjnyomok rejtélye — Gyorsuló tempó Elberen felé

– Festék? – horkant fel a sötétkék kabátos férfi, miközben gyanakvóan hátralépett a fülke homályába, de a csuklóját szorító fémcsörrenés elárulta kapkodó mozdulatait. – Ön téved, uram! Csupán egy finommechanikai alkatrészről van szó, amit az elbereni megrendelőmnek szállítok!
– Egy finommechanikai alkatrész, amely véletlenül éppen egy réz nyomólemez mintázatát öltötte magára? – kérdezte Monsieur Vaneau, s tekintetével a férfi ujjhegyeire mutatott. – És amely csodálatos módon pontosan olyan kék tintát hagy maga után, amilyennel a legutóbbi állomáson lefoglalt hamis értékpapírokat látták el?
Laurent kalauz önkéntelenül is elfojtott egy halk kiáltást, s közelebb lépve próbált benézni a félig nyitott ajtón.
– Ha a tekintetes úr megengedi, a vasúti szabályzat szigorúan tiltja a veszélyes vagy törvénytelen szállítmányok hálókocsiba vitelét!
– A szabályzat rendkívül hasznos olvasmány, Laurent – jegyezte meg Vaneau csendesen, majd lassan benyúlt a mellényzsebébe. – Ám a jóllakott gyanú ritkán éri be puszta paragrafusokkal.
A detektív elővette régi ezüst zsebóráját, és rugós fedelét egyetlen könnyed kattanással kinyitotta. A számlapra pillantott, majd felnézett a feszültségtől elfehéredett arcú utasra.
– Pontosan tizenkét perc múlva Saint-Cloud állomásra érkezünk. És azt hiszem, ott már nemcsak a kalauz úr lesz kíváncsi a táska pontos tartalmára.