65/5. A 4-es fülke kulcsa — Éjszakai szembesítés Beauval előtt

Émile Vaneau és Laurent kalauz határozott léptekkel haladtak a folyosó süppedő szőnyegén a 4-es fülke felé. A sötétkék kabátos utas megszeppenten követte őket, mint egy tetten ért iskolás, aki abban reménykedik, hogy a büntetést megoszthatja az osztálytársával.
– A megbízója tehát nem szeret nehéz dolgokat cipelni – jegyezte meg Vaneau könnyedén, miközben megálltak a finoman gravírozott rézkilincs előtt. – Milyen meglepő, hogy a nehéz lelkiismeret mégis mindig a csomagban marad.
Laurent felemelte a kalauzkulcsot, de mielőtt a zárba illesztette volna, a fülkéből hirtelen tompa fémkoccanás és egy fojtott szitok hallatszott.
– Bemenjünk, Monsieur Vaneau? – suttogta a kalauz bizonytalanul. – Hátha elszánt és fegyvere van!
– A fegyverekhez túlságosan sok zaj és kevés intelligencia kell, Laurent – felelte Vaneau halk, kimért hangon. – Aki egy száguldó vonaton rendez be illegális nyomdát, az jobban tart a nyomdafesték fojtó szagától, mint a golyótól. Nyissa ki, mielőtt az úr átfúrná a padlót.
Laurent elfordította a kulcsot, s az ajtó lendületesen feltárult. Odabent a félhomályban a szürke köpenyes új utas állt a felhajtott asztalka mellett. A keze csupa olaj volt, s éppen egy félig összeszerelt, sárgaréz alkatrészekből álló kis szerkezetet próbált egy utazótáska mélyére gyömöszölni.
– Ez… ez magánszféra! – hördült fel a szürke köpenyes férfi, de a hangja elcsuklott, amint megpillantotta a detektív hideg, elszánt pillantását. – Önöknek nincs joguk csak úgy betörni!
– A jogi kérdéseket hagyjuk a beauval-i peronra, uram – válaszolta Émile Vaneau száraz mosollyal. – Ott már a hatóságok is szerfelett kíváncsiak lesznek erre a mechanikus remekműre.