65/3. A büfékocsi árnyéka — Esti suhanás Beauval felé

A büfékocsi csiszolt üvegajtaján át leskelődő alak gyorsan visszahúzódott, amint Émile Vaneau és a kalauz megközelítette az átjárót. Laurent halkan elszörnyedt, de Vaneau egyetlen csendes kézmozdulattal intette intellektuális türelemre.
– Csendesebben, Laurent. A túlzott buzgalom mindig elriasztja a legfigyelemreméltóbb megfigyelőket – jegyezte meg a fődetektív, miközben könnyedén belépett a fénylő rézkorlátos kocsiba.
A helyiség szinte üres volt, csupán a sötétkék kabátos utas ült az egyik sarokasztalnál. Feltűnően nagy igyekezettel tanulmányozta az étlapot, miközben a szalvétája szélén apró, sötét gépzsírfoltok éktelenkedtek.
– Szép estét, uram – köszöntötte őt Vaneau udvariasan, megállva a keskeny asztal mellett. – A vacsorakínálat valóban lenyűgöző, bár az étlap ritkán ad választ a 4-es fülkében zajló fémmunkákra.
A sötétkék kabátos utas riadtan felnézett, és önkéntelenül a zsebébe süllyesztette a kezét.
– Nem értem, miről beszél! Én csupán békésen utazom Beauval felé.
– Békésen és rendkívül nehéz szerszámokkal – tette hozzá Vaneau száraz mosollyal. – Bár meglepő, hogy valaki órásmesternek adja ki magát, miközben az ujjain hagyott olajnyomok inkább egy finommechanikai présgép jelenlétére utalnak.
– Monsieur Vaneau! – suttogta Laurent feszülten. – Akkor nem is a 4-es fülke utasa a felelős?
– Egyelőre csak azt mondhatom, Laurent, hogy a félreértések hálója éppen olyan bonyolult, mint egy rosszul beállított ingaóra – válaszolta higgadtan a detektív.