65/1. A fémcsatos táska — Esti robogás Beauval felé

A kerekek egyenletes ritmusban zakatoltak, ahogy az Intercontinental Express elhagyta Varelmont állomásának fényeit, s újra a sötét éjszakába fúródott. Laurent kalauz megkönnyebbülten törölgette a homlokát egy zsebkendővel.
– Hála az égnek, Monsieur Vaneau! – sóhajtott fel a kalauz, miközben a folyosó szőnyegét méregette. – Egy újabb bűnözővel kevesebb a fedélzeten. Bár a rézforgácsok kitakarítása még eltart egy darabig...
– A rend a lelke mindennek, Laurent – válaszolta csendes mosollyal Émile Vaneau, miközben a folyosó végén méregette az imént felszállt új utast. – Ám úgy tűnik, a sors nem szereti a túlzott nyugalmat ezen a vonalon.
A magas, sötét kabátos úr a 4-es fülke ajtajában állt. A lábánál pihenő, nehéz fémcsatos bőrönd akkora óvatossággal kapott helyet a szőnyegen, mintha üvegből készült volna. Látva a közeledő kalauzt, az úr sietősen próbálta behúzni a táskát a fülkébe, de az feltűnően tompa, fémes koccanással akadt meg a küszöbön.
– Segíthetek, uram? – lépett közelebb Laurent készségesen.
– Nem! Szükségtelen! – vágta rá hirtelen az utas, s gyanakvóan méregette a kalauz egyenruháját. – Csak... egy kissé nehéz a mintagyűjteményem.
– Csak nem sárgaréz présgépek? – kérdezte Vaneau halk, kimért humorral.
– Dehogyis! Óraalkatrészek! – csapta be a fülkeajtaját a férfi olyan lendülettel, hogy a zár még másodpercekig rezgett.
Laurent elkomorult, Vaneau azonban csak halványan elmosolyodott. Beauval felé menet a zakatolás újabb rejtélyt ígért.