63/6. A hamisító bukása — Begördülés Saint-Mireux-be

A kerekek csikorgása fokozatosan halkult, miközben az Intercontinental Express zökkenőmentesen simulva gurult be a kivilágított Saint-Mireux-i peron mellé. Az ajtók sziszegve nyíltak ki, és a gőzgomolyagból két határozott fellépésű, egyenruhás helyi nyomozó lépett a folyosóra.
A vezetőjük rövid pillantást vetett a kalauzra, majd a megtört, leleplezett férfira mutatott.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, állami értékpapírok hamisításának és terjesztésének kísérlete miatt.
– ...és mert a minőségi rézlemez sem pótolja a jó szándékot – fejezte be halkan Monsieur Vaneau a mondatát, mintha a hatóság pontos jelenléte is csupán az ő megfontolt időzítésének lett volna a természetes következménye.
A fekete kalapos férfit szó nélkül kísérték le a vonatról. Az elegáns hölgy megkönnyebbülten fújt egyet, s egy finom bicventéssel köszönetet mondott a nyugalmazott detektívnek, mielőtt visszatért volna a saját fülkéjébe. Laurent kalauz óvatosan eltette a lefoglalt alkatrészeket, s elégedetten sóhajtott fel.
– Rendkívül gyors lezárás volt, Monsieur Vaneau. Úgy tűnik, Saint-Mireux után végre nyugodt éjszakánk lesz.
– A nyugalom relatív fogalom, Laurent – jegyezte meg Vaneau száraz mosollyal. – Különösen egy olyan vonaton, amely soha nem áll meg végleg.
A peronról új utasok áramlottak be a szerelvényre. Egy zaklatott külsejű, szürke köpenyes úr sietett el mellettük, aki feltűnően szorosan a kabátja alá rejtett egy szokatlanul nehéz, sárgaréz csatokkal lezárt kisméretű fadobozt. Amikor a fémkapocs egy pillanatra véletlenül felcsattant, az utas ijedten körülnézett, majd gyorsan besurrant a szomszédos fülkébe.
Émile Vaneau elgondolkodva követte tekintetével a jövevényt. Az Intercontinental Express ajtói sziszegve bezáródtak, s a szerelvény lassan kigördült az állomásról a sötét éjszakába.