63/4. A kék nyomólemez — Feszültség Saint-Mireux előtt

A fekete kalapos úr idegesen törölgette kékre színeződött ujjait egy selyemzsebkendővel, de a rézgálicos tinta makacsnak bizonyult. A fülke szűkös terében a vegyszerszag még fojtogatóbbá vált.
– Ez puszta félreértés! – méltatlankodott gépiesen a szorongatott utas, miközben hátát a fülke falának vetette. – Csupán rézmetszetekkel foglalkozó műkedvelő vagyok. A művészet nem bűncselekmény, uraim!
– A művészet valóban nem az, Uram – bicentett szelíden Monsieur Vaneau, miközben a zsebkendőjével óvatosan megragadott egy vékony, gravírozott fémlemezt az asztalról. – Ám amikor a művészi ihlet kísértetiesen pontossággal mintázza meg a Nemzeti Bank legújabb ötszáz frankos bankjegyének vízjelét, a pénzügyőrség ritkán értékeli az esztétikai finomságokat.
Laurent kalauz szeme tágra nyílt, és szigorú pillantással közelebb lépett a gyanúsítotthoz.
– És a folyosón elhullajtott, kesernyés illatú boríték? – kérdezte a kalauz. – Az is a finommechanikai kiállítás része?
– Az ammóniás tisztítófolyadék elengedhetetlen a klisé gyorstisztításához, ha a nyomdász nem akar maradandó foltot hagyni a szőnyegen – magyarázta Vaneau, majd a zavartan hallgató férfihoz fordult. – Ugye jól sejtem, hogy a Saint-Mireux-i megállóban már várta önre valaki, aki átvette volna a frissen metszett lemezeket?
A fekete kalapos férfi megszeppenten nyelt egyet, majd hirtelen a kabátja belső zsebe felé kapott. Laurent elfojtott kiáltással elé lépett, de Vaneau egyetlen finom kézmozdulattal intett, hogy ne aggódjon.
– A gumiarábikumos üvegcsét keresi? – kérdezte a detektív meglepő nyugalommal. – Azt hiszem, a boríték elhullajtásakor a folyosó szőnyegén maradt. Önre jelenleg kizárólag a kék ujjlenyomatok és a törvény szigora vigyáz a következő állomásig.