63/2. A kék ujjnyom — Suhanás Saint-Mireux felé

Monsieur Vaneau óvatosan megindult a szőnyegen húzódó, kékellő foltok mentén, miközben Laurent kalauz két lépés távolságból, lábujjon hegyen követte.
– Megenged egy megjegyzést, Monsieur Vaneau? – suttogta a kalauz, és félénken a futószőnyegre mutatott. – Ha a kedves utas az egész első osztályt kikeni ezzel a kék valamivel, a társaság igazgatósága aligha fogja megbecsülni a művészi hajlamait.
– A művészet értékelése mindig relatív, Laurent – felelte Vaneau szárazon. – A tisztítószerek ára viszont felette szigorú valóság.
Az elegáns hölgy óvatos léptekkel követte őket, lorgnonját a szeméhez emelve.
– És Ön szerint a 7-es fülke lakója valóban festő, Monsieur Vaneau?
– Amennyiben a kémiai kémkedés és a váltóhamisítás a szépművészetek közé tartozik, úgy kétségkívül mesterfokú alkotóval van dolgunk – jegyezte meg a detektív. A 7-es fülke ajtajánál megtorpant. A sárgaréz kilincsen halvány, nedves ujjnyom kéklett.
A fülke belsejéből fojtott matatás és halk csikorgás hallatszott, mintha valaki kapkodva próbálna kinyitni egy elakadt záróreteszt.
– Bocsásson meg, uram! – kopogtatott be Laurent határozottan, ám a hangja kissé megbicsaklott. – A kalauz az. Érdeklődnék, hogy a világítás megfelelően működik-e…
– Menjen innen! – csattant fel a rekedt hang a túloldalról. – Alszom!
– Rendkívül irigylésre méltó képesség állva, zárfeszítés közben aludni – fűzte hozzá Vaneau halk, mélyenszántó humorral.