63/1. A szivárgó boríték — Robogás Saint-Mireux felé

Monsieur Vaneau lehajolt, s mielőtt a fekete kalapos úr felocsúdhatott volna, elegáns mozdulattal kinyújtotta ujjait a vastag szőnyegen heverő boríték felé. A papír láthatóan nem a párás éjszakai levegőtől ázott át; a felületén szétfutó halványkék foltokból édeskés, kesernyés mandulaillat áradt a folyosón.
– Azt hiszem, ez a küldemény kissé túlságosan is átvette a konyhakocsi aromáit, uram – jegyezte meg Vaneau szelíd mosollyal, miközben felegyenesedett.
A fekete kalapos férfi idegesen visszalépett egy lépést, s kalapja karimáját még mélyebben a szemébe húzta. Keze láthatóan remegett, amint kikapta a borítékot a detektív kezéből.
– Ez… ez csupán magánlevelezés! Nincs benne semmi érdekes! – sziszegte zaklatottan.
– Természetesen – bólintott Vaneau elnézően. – A magánlevelek kétségkívül ritkán illatoznak nitrobenzoltól, de a mai világban a levelezési szokások rendkívül gyorsan változnak.
Laurent kalauz még mindig a homlokát törölgette a lefülelt hamisító után, s most riadtan pillantott az új jövevényre.
– Segíthetek a csomagjaival, uram? A kalauzfülke mellett még…
– Hagyjon békén! – mordult rá a kalapos úr, majd gyors, sántikáló léptekkel megindult az első oszályú fülkék felé, maga után hagyva egy alig látható, kékellő lábnyomot a futószőnyegen.
Az elegáns hölgy óvatosan kibukkant a fülkeajtó mögül, s csipkés zsebkendőjét az orrához szorította.
– Milyen modortalan ember… Monsieur Vaneau, Ön szerint mi volt abban a borítékban?
– Egy rejtély első fejezete, kedvesem – felelte Vaneau higgadtan, miközben zsebéből előhúzta selyemkesztyűjét, amelynek ujjhegyén apró, kék tintafolt éktelenkedett. – Úgy tűnik, a Saint-Mireux felé vezető úton sem fenyeget bennünket az unalom.