62/8. A leleplezett nyomda — Begördülés Chantelle állomásra

– Az úr abban bízott, hogy a műszerolaj szaga elenyészik a mozdony füstjében – kezdte Vaneau higgadt levezetését, miközben a szerelvény kanyarulatba ért. – Mindannyian azt hittük, csupán egy különc órásmester utazik velünk. A zúgó koffer sziszegése azonban nem gőzszelep volt, hanem a vízjelezett bankjegypapírt nedvesítő ammóniatartály. A zümmögést pedig a miniatűr sorszámozó henger adta.
A szürke köpenyes utas az ajtófélfának feszült.
– Maga mindezt a zümmögésből találta ki?! – sziszegte dühösen.
– Dehogy – válaszolta Vaneau száraz mosollyal. – A szerkezet hangja megtévesztő volt. A csatján lévő friss sárgaréz-forgács és a viaszosvászon peremén díszelgő nyomdafesték-folt viszont lényegesen beszédesebbnek bizonyult.
– Elképesztő… – suttogta az elegáns hölgy, s közelebb óvakodott.
Vaneau éppen megnevezte volna a hamisító hálózat megrendelőjét, amikor fémcsikorgás átjárta a kocsit. A vonat nagyot zökkent, s az Intercontinental Express lassítva begördült Chantelle állomásra.
Az ajtó kicsapódott, s a peronról a helyi rendőrbiztos lépett a folyosóra. Szeme azonnal a szürke köpenyesre szegeződött.
– Letartóztatom a hamisító hálózat körözött műszerészét!
– …aki valóban kiváló szakember, csak rossz valutában számolt – fejezte be Vaneau a mondatát, mintha a rendőrség érkezése a legtermészetesebb dolog lenne.
A gyanúsítottat elvezették, a kalauz megkönnyebbülten fellélegzett. Az ajtók becsukódtak, s a vonat elindult a következő állomás, Saint-Mireux felé. Ekkor egy fekete kalapos úr lépett a folyosóra, s zsebéből egy átázott, viaszpecsétes boríték hullott a szőnyegre.