62/6. A zúgó csomag — Csendes zakatolás Chantelle felé

Az Intercontinental Express simán lódult meg a belcasteli peronról, maga mögött hagyva a gőzfelhőt és a rendőri felhajtást. Laurent kalauz még mindig remegő kézzel törölgette a homlokát, miközben igyekezett helyreállítani a zubbonyán a rézgombokat.
– Monsieur Vaneau... ön szerint az a vegyész nőszemély valóban meg akarta mérgezni a fülkét? – kérdezte halk, bizonytalan hangon.
– Dehogy, kedves Laurent – válaszolta Vaneau, miközben finoman kisimította kabátja hajtókáját. – A mérgezés rendkívül udvariatlan dolog lett volna. Csupán azt remélte, hogy a hűtőfolyadék szaga elnyomja a friss nyomdafesték aromáját.
A folyosó szőnyegén ekkor tompa léptek neszeztek. A Belcastelben felszállt, szürke köpenyes férfi haladt el a fülke előtt, szorosan a mellkasához ölelve a viaszosvászonba csomagolt tárgyat. A csomagból kiáramló halk, monoton zúgás ütemesen kísérte a kerekek kattogását.
– Elnézést, uram – állította meg a kalauz feszülten. – Szabad érdeklődnöm, mi ad ki ilyen jellegzetes, fémes zümmögést a poggyászából?
A szürke köpenyes utas riadtan torpant meg, s mélyen a szemébe húzta kalapját.
– Csupán egy... óraszerkezet! Egy ritka, svájci asztali óra a nagybátyámtól! – dadogta, s próbált hátrálni.
Vaneau elmosolyodott, majd száraz, kimért hangon megszólalt:
– Egy svájci óra, amely nem ketyeg, hanem egyenletesen duruzsol? Rendkívül figyelemreméltó darab. Különösen úgy, hogy a viaszosvászon alján finom gépolaj szivárog.