62/4. A gravírozott sorszám — Éjszakai hajsza Belcastel felé

– A bankjegypapír savtalanítása valóban rendkívül kényes folyamat – jegyezte meg Monsieur Vaneau, miközben mellényzsebéből egy apró, ezüstnyelű nagyítót halászott elő. – Különösen, ha az ember nem a Francia Bank hivatalos műhelyében, hanem egy robogó vonaton kívánja elvégezni.
– Ez abszurdum! – horkant fel az elegáns hölgy, s selyemszoknyáját összébb vonva hátrálni próbált a fülke sarka felé. – Én csupán egy törékeny utazó vagyok, aki ad a hűsítő szépségápolásra!
– Egy hölgy, aki három atmoszféra nyomású folyékony ammóniával frissíti az orcáját? – pillantott rá nyájasan az ősz detektív. – Laurent barátom, kérem, tartsa erősen a dobozt, és ne engedje, hogy a hölgy véletlenül megnyomja azt a kis sárgaréz kart a tartály oldalán. Kellemetlen fagyási sérüléseket okozhat a szűk fülkében.
Laurent kalauz nyelt egy nagyot, s félelemtől remegő ujjakkal szorította magához a vaspántos dobozt.
– Uram... ön szerint ez a szerkezet a hamisító nyomdalemezek hűtésére szolgált?
– Nem pusztán szerintem, Laurent. A tartály peremén lévő bevésett jelzés a lyoni vegyi üzem speciális kódja – válaszolta Vaneau, majd óvatosan visszahajtotta a kartondobozt. – Madame, Ön nem kozmetikus. Ön a vegyésze annak a társaságnak, amely a klisék épségét próbálta megőrizni.
A hölgy kinyújtotta a kezét a ridikülje felé, ám Vaneau egyetlen halk lépéssel útját állta, miközben az Intercontinental Express fémgőzös zakatolással száguldott a sötét éjszakában Belcastel felé.