62/3. A sziszegő szelep — Esti meglepetés a 4-es fülkében

Az elegáns hölgy tehetetlenül tekergette kesztyűs ujjait, miközben Laurent kalauz határozott mozdulattal kioldotta a kartondobozt rögzítő fémcsatokat. A fémpántok pattanva nyíltak ki, s a doboz tetőrésze halk gőzpisszenéssel emelkedett meg egy centimétert.
– Óvatosan, Laurent barátom – intette intellektuális nyugalommal Vaneau, miközben fél lépést hátrált. – Ha a párizsi szépítőszerek ilyen hevesen reagálnak a huzatra, a végén még fiatalabbak leszünk, mint szeretnénk.
A kalauz óvatosan leemelte a tetőt. A doboz belsejében nem finom selyemkalap rejtőzött, hanem egy réztekercsekkel és apró nyomásmérő órával felszerelt sárgaréz tartály, amelyből finom rézcső vezetett egy hűtőspirálhoz. A szivárgó folyadék nem volt más, mint jeges kondenzvíz, amely a túlhűtött tartály falán csapódott ki.
– Ez... egy hordozható gőzkazán, madame? – meredt a szerkezetre meglepetten Laurent.
– Dehogy kazán! – emelte fel állát a hölgy sérsértett méltósággal. – Ez egy szabadalmaztatott arcesszencia-desztilláló! Egyetlen gramm ára háromszáz frank a Boulevard des Capucines-en.
– Lenyűgöző szerkezet – simította meg a gallérját Vaneau, miközben tekintete a tartály alján lévő, alig látható vésett számsorra tévedt. – Bár meglepne, ha a francia kozmetikai ipar mostanában sorszámozott, bankjegypapír-gyártáshoz használt vegyszereket hűtene a hölgyek arcbőrének frissítésére.
Az elegáns hölgy arca egy pillanatra elfehéredett, de nyomban igyekezett visszanyerni a tartását.