62/2. A csobogó kalapdoboz — Rejtélyes zajok a 4-es fülkében

Laurent határozott, de rendkívül udvarias koppintással jelezte jelenlétét a 4-es fülke üvegajtaján. Az elegáns hölgy óvatosan, mindössze kétujjnyira húzta el a tolóajtót, miközben próbált kimért mosolyt erőltetni az arcára.
– Miben lehetek a szolgálatukra, uraim? – kérdezte meleg, óvatos hangon, miközben testsúlyával igyekezett takarni a kanapén pihenő, vaspántokkal megerősített kartondobozt.
– A menetjegyét szeretném elkérni, madame – lépett közelebb Laurent, miközben tekintete óhatatlanul a doboz alól lassan szivárgó, jellegzetes szagú folyadékcseppre tévedt. – Illetve megkérdezhetem, hogy a kalapja igényel-e külön hidraulikus hűtőrendszert?
– Jaj, dehogy! – nevetett fel kissé túlzott feszültséggel a hölgy. – Csupán egy különleges párizsi szépítőszer. Nagyon érzékeny a hőtágulásra, ezért kell a fémpántos rögzítés.
Monsieur Vaneau halk, elismerő hümmögéssel lépett a kalauz mellé, és fejét kissé félrehajtva hallgatta a kalapdoboz belsejéből kiszűrődő, ütemes sziszegést.
– A francia kozmetikai ipar fejlődése valóban lenyűgöző – jegyezte meg Vaneau száraz eleganciával. – Bár bevallom, ritkán látni olyan levendulavizet, amely huszonöt kilót nyom, és úgy ütemezi a párolgását, mint egy nagynyomású gőzkazán.
– Biztosíthatom, monsieur, hogy nincs semmi látnivaló – próbálta bezárni az ajtót a hölgy, de Laurent udvariasan, ám határozottan közbelépett.
– Madame, a vonat szabályzata szigorúan tiltja az önműködő, gőzölgő kalapok szállítását – mondta a kalauz. – Attól tartok, kénytelenek leszünk közelebbről is szemügyre venni ezt a párizsi csodát.