61/5. A szigorú bőrmappa — Indulás Saint-Mireux felé

Az Intercontinental Express nehézkes szisszenéssel kigördült Valcourt állomásáról, s a sínek ritmikus zakatolása ismét betöltötte a VIP hálókocsi folyosóját. Laurent kalauz megkönnyebbülten törölte meg a homlokát a zsebkendőjével.
– Hála az égnek! Még a végén a kalauzi egyenruhámat is kinyomtatták volna abban a fémkofferben – mormogta halkan.
– Ne becsülje le a hamisítók kreativitását, Laurent – felelte Monsieur Vaneau szelíden, miközben tekintetével az új utast követte. – Bár egy jól szabott gomblyuk pontos árnyalása alighanem komoly fejtörést okozott volna a sorszámozó hengernek.
A szürke köpenyes úr a hetes fülke előtt megállt, ám amint a kilincshez nyúlt, a hóna alatt szorított merev bőrmappa csúszni kezdett, majd tompa csattanással a szőnyegre hullott. A hajlékony kiegészítőktől elvárható puha puffanás helyett a táska meglepően fémes, csengő hangot adott.
– Engedje meg… – lépett közelebb készségesen Laurent, ám az utas olyan riadt sietséggel kapta fel a mappát, mintha az izzó parázsból készült volna.
– Semmi baj! Csak tervrajzok… sűrű, nehéz papirosra nyomva – szabadkozott szaporán a férfi, miközben ideges pillantást vetett Vaneau-ra.
– A tervrajzoknak valóban megvan az a sajátságos tulajdonságuk, hogy csiszolt sárgaréz hangot adnak a kárpitozott padlón – jegyezte meg Vaneau elgondolkodva. – Különösen, ha a papírt acélpántokkal vasalják át.
– Ön bizonyára félreérti – rekedten köszörülte meg a torkát az úr, majd szinte besurrant a fülkéjébe, s azonnal magára rántotta az ajtót.
– Csodálatos – dünnyögte Laurent. – Még el sem értük Saint-Mireux-t, de sejtem, hogy a következő megállóban ismét magyarázkodnom kell a vezetőségnek.
– A valóság idővel mindig önmaga legjobb szónoka, Laurent – mosolyodott el Vaneau száraz eleganciával, s lassan a saját fülkéje felé indult.