61/3. A berregő szerkezet — Közeledés Valcourt felé

– Ne nyúljanak hozzá! – sikkantotta a zaklatott utas, és kétségbeesetten a koffer felé kapott. – Ha a harmadik nyomdahenger is elindul, a koromfekete tinta helyrehozhatatlanul átáztatja a kárpitot!
– A kárpit védelme valóban elsődleges szempont – jegyezte meg Monsieur Vaneau higgadtan, miközben a zsebéből ismét előhalászta a sárgaréz alkatrészt. – Különösen, ha tekintetbe vesszük a vasúti társaság tisztítási tarifáit.
Laurent kalauz riadtan szorongatta a jegykezelő fogót, mintha azzal akarná elhárítani a fenyegető műszaki katasztrófát.
– Uram, ön azt állítja, hogy ez a fémdoboz most éppen bankókat gyárt a hálókocsimban?
– Csupán kísérleti szériát, kedves Laurent – felelte Vaneau, és egyetlen határozott, elegáns mozdulattal a láda szellőzőnyílásába illesztette a réz fogaskereket. A zakatolás egy mély kattanással azonnal abbamaradt. – A sorszámozó henger beékelődött, így a végeredmény szerencsére nem hamis valuta lett, hanem csupán egy szokatlanul drága papírmasé.
Herr Lindner megtörölte az izzadó homlokát, és óvatosan hátralépett a folyosón.
– És mégis mi volt a szándéka ezzel a... szerkezettel, ha szabad kérdeznem?
A lefülelt utas megadón lehorrasztotta a fejét.
– Csak ki akartam próbálni menet közben, mielőtt a megrendelő átveszi...
Monsieur Vaneau ekkor lassan benyúlt a mellényzsebébe, és elővette patinás ezüst zsebóráját. Egyetlen halk pattintással kinyitotta a fedelét, szelíden megszemlélte a mutatók állását, majd megszólalt:
– Nos, a megrendelőjének meglehetősen türelmesnek kell lennie. Pontosan nyolc perc múlva Valcourt állomásra érkezünk.