61/1. A beszorult szerkezet — Száguldás Valcourt felé

Laurent kalauz halkan felsóhajtott, miközben végigsimított az egyenruháján.
– Remélem, nem kell újabb rendőri jegyzőkönyvet körmölnöm Valcourt előtt, Monsieur Vaneau. A legutóbbi fülkeállapotok után a vasúttársaság lassan levonja a fizetésemből a kárpitozás költségeit.
– Nyugodjon meg, Laurent – válaszolta Vaneau szelíden, tekintetét a kilences fülke csukott ajtaján tartva. – A finommechanika általában csendes mesterség. Kivéve természetesen, ha a rugók túlságosan feszültek.
Ekkor a kilences fülke felől tompa, ütemes reccsölés hallatszott, mintha valaki egy vaskos fémszerkezetet próbálna erővel a helyére pattintani. A szomszédos ajtó kis résnyire feltárult, és a zaklatott új utas dugta ki a fejét. Szeme riadtan ugrált a folyosón állók között.
– Elnézést! – pörölt szaggatottan, miközben zakójának gombjai majdnem kiszakadtak a feszültségtől. – Esetleg akad a vonaton egy nehezebb kalapács? Vagy legalább egy vaskosabb feszítővas?
– Általában a kalauz úr kulcskészletével és a jómodorral szoktuk megoldani az utazási problémákat – lépett közelebb Herr Lindner, és kíváncsian felvonta a szemöldökét. – A feszítővas ritkán szerepel az első osztályú szolgáltatások között.
– Nem a zárhoz kell! – csattant fel az utas, majd ijedten visszafogta a hangját, és közelebb intette magához Vaneau-t. – Csak a... belső illesztés szorult be. Semmi köze a koffer tartalmához!
Monsieur Vaneau egy halk, elismerő hümmögéssel húzott elő a zsebéből egy apró, csillogó sárgaréz alkatrészt, amit még a folyosó szőnyegén vett észre.
– Azt hiszem, ez a finommechanikai darabka nemrég kénytelen volt elhagyni az Ön szerkezetét, uram – jegyezte meg a fődetektív száraz eleganciával. – És ha a megfigyeléseim nem csalnak, ezt nem faliórák igazításához tervezték.