60/10. A lelakatolt koffer — Száguldás Valcourt felé

– Úgy tűnik, a nyugodt éjszaka fogalma ezen a vonaton meglehetősen rugalmas – jegyezte meg Herr Lindner, miközben feszülten figyelte a folyosón botladozó új utast.
A férfi egy nehéz, pántos fémkoffert vonszolt maga után, aminek minden egyes zökkenésénél fémes, tompa koppanás visszhangzott a kárpitozott falakon. Amikor meglátta Vaneau-t és a kalauzt, megtorpant, és zavartan megtörölte az izzadt homlokát.
– Elnézést a zavarásért, uraim – mondta kissé rekedtes hangon. – A kilences fülkét keresem. A kalauz úr azt mondta, ott még van egy szabad fekhely.
– A kilences fülke pontosan kettővel van odébb, uram – mutatta Laurent kalauz udvarias, de még mindig gyanakvó intéssel. – Bár meg kell mondanom, a poggyásza inkább tűnik páncélszekrénynek, mint megszokott utazótáskának.
– Csupán szerszámok és óraalkatrészek – felelte sietősen az utas, és igyekezett a háta mögé rejteni a koffer vaskos lakatját. – Finommechanika. Semmi rendkívüli.
Monsieur Vaneau halk mosollyal lépett közelebb. Szeme egy pillanatra megpihent a nehéz láda sarkán látható apró, friss karcolásokon.
– A finommechanika valóban rendkívül hasznos mesterség, kedves uram – mondta Vaneau száraz eleganciával. – Különösen, ha a szerszámok nem próbálnak meg útközben önálló életre kelni.
Az új utas gyanakvóan nézett a fődetektívre, majd szó nélkül bepréselte a koffert a megjelölt fülkébe. Herr Lindner kíváncsian hajolt Vaneau-hoz:
– Csak nem azt sejteti, Monsieur, hogy ez a koffer is tartogat némi meglepetést Valcourt előtt?
– Én sosem sejtek semmit, Lindner úr – felelte Vaneau szelíden. – Csupán megfigyelem, hogy a túl nehéz csomagok ritkán tartalmaznak pusztán éjszakai hálósapkát.