60/9. A számozott szimfónia — Begördülés Varelmont állomásra

– Ráadásul – tette hozzá Monsieur Vaneau halk, szinte bizalmas hangon –, a valódi metronómok ritkán rejtenek magukban finoman kimart váltófogaskerekeket, amelyek pontosan az államjegynyomda papírvastagságához vannak kalibrálva.
A zaklatott utas torka kiszáradt. Laurent kalauz udvarias szigorral lépett közelebb, és határozott mozdulattal átvette a rézlemezes fatokot.
– A kalauzi egyenruha zsebeiben sok minden elfér, de egy hamisítványokhoz használt sorszámozó szerkezet aligha – jegyezte meg Laurent.
– Ez... ez egy zenei kísérlet! – dadogta az utas kétségbeesetten. – Egy újfajta szimfónia!
– Rendkívül ütemes szimfónia, kétségkívül – felelte Vaneau száraz mosollyal. – Különösen a tízezer frankos bankjegyek sorszámozásának ütemére komponálva.
Ebben a pillanatban a fékek éles csikordulással szorították meg a kerekeket, az ablakon túli sötétséget pedig felváltották a peron gázlámpáinak éles fényei. A szerelvény lassan begördült a varelmont-i állomásra. Az ajtó sziszegve kinyílt, és két sötétköpenyes helyi nyomozó lépett a folyosóra. A vezetőjük egyetlen pillantással felmérte a helyzetet, majd a sápadt utashoz fordult:
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, értékpapír-hamisítás kísérlete miatt.
Ahogy a férfit elvezették, Herr Lindner mélyet sóhajtott, és megtörölte a homlokát:
– Hallatlan! És maga ezt csupán a kattogás üteméből fejtette meg, Monsieur Vaneau?
– A szerkezetek ritmusa ritkán hazudik, kedves uram – felelte Vaneau, miközben a vonat lassan újra nekilendült az éjszakába, Valcourt felé. A folyosó végén ekkor egy új utas tűnt fel, aki gyanúsan óvatosan egy nehéz, lelakatolt fémkoffert húzott maga után.