60/6. A fémlemezes kottatartó — Éjszakai zakatolás Varelmont felé

– A hatos fülke új lakója nem tűnik a társasági élet lelkének – jegyezte meg Laurent kalauz, miközben óvatosan megigazította az egyenruhája gombjait. – Sőt, ha szabad megjegyeznem, kifejezetten feldúlt.
– A muzsika világa tele van indulatokkal, kalauz úr – felelte Monsieur Vaneau, miközben a folyosó ablakán át a sötétben suhanó tájat figyelte. – Bár kevesen védik a kottafüzeteiket páncélozott fémlemezekkel és sárgaréz pántokkal.
Abban a pillanatban a szomszédos, 5-ös fülke ajtaja óvatosan résnyire nyílt, s Herr Lindner dugta ki sápadt, izzadt arcát. A férfi zaklatottan nézett körbe a folyosón, kezében egy gyűrött zsebkendőt szorongatva.
– Elnézést... ugye a szerelvényen nem szállítottak nehézgépeket? – kérdezte fojtott hangon. – Olyan ritmikus fémes kattogás hallatszik odaátról, mintha egy apró nyomdaipari szerkezetet működtetnének.
– Vagy egy igen precíz metronómot – fűzte hozzá halk, remegő hangon a fiatal, hegedűtokos nő, aki Lindner mögül lépett elő a folyosóra. – De semmiképpen sem Mozartot játszanak.
Vaneau elmosolyodott, majd megállt a hatos fülke csukott tolóajtaja előtt. Odabentről valóban éles, szabályos kattanás, majd egy apró rugó pattanása szűrődött ki.
– A zene szerencsére univerzális nyelv – mondta Vaneau halk, kimért hangon. – Különösen, ha a kottafejek helyett apró sorszámozó hengerekből áll.