60/5. A gyanús kottatartó — Robogás Varelmont felé

A megbilincselt ál-kalapost a helyi nyomozók határozott léptekkel kísérték le a peronra. Laurent kalauz mély megkönnyebbüléssel törölte meg az izzadt homlokát, míg a gőzfelhő lassan eloszlott a chantraine-i állomás sárgás lámpafényében.
– Zseniális volt, Monsieur Vaneau! – susogta Laurent, miközben őszinte tisztelettel hajtott fejet. – Megesküdtem volna,hogy valóban egy bécsi keménykalapot rejteget abban a dobozban.
– A bécsi kalapok finomak és könnyűek, kalauz úr – felelte Vaneau szárazon. – A nehézipari présgépek alkatrészei viszont lényegesen jobban megterhelik a hordár vállát. De a vonatunk nem szeret várakozni.
A zöld jelzőlámpa felvillant, a mozdony élesen füttyentett, s az Intercontinental Express zökkenve megindult. Az ajtók csapódtak, s a folyosóra a friss éjszakai levegővel együtt egy magas, sötét köpenyes úriember lépett be. Csomagja egyáltalán nem volt, csupán egy szorosan a mellkasára szorított, fémlemezekkel pántolt kottatartó mappát szorított a karja alá.
– Túl kevés poggyász egy ilyen hosszú útra – jegyezte meg félhangosan Laurent, ahogy az új utas elsuhant mellettük.
– Vagy túl sok, ha az ember csak az emlékeit próbálja elrejteni – tette hozzá Vaneau halk mosollyal.
Az új utas megtorpant a 6-os fülke ajtajánál, idegesen hátrapillantott, majd amikor meglátta Vaneau nyugodt tekintetét, hevesen berántotta a tolóajtót. A szerelvény gyorsított, s visszatért a megszokott ritmusos zakatolás, miközben a vonat robogott tovább Varelmont éjszakai sötétségbe burkolózott iránya felé.